“Mi jár a fejedben?” ...

Vannak az életben nehéz pillanatok… ez első hallásra talán közhelynek hangzik, és ezeken a mondatokon/ gondolatokon az ember hamar túllép. Pont azért tart ott a többség, ahol most… Szánjunk egy percet erre és gondoljuk végig, hogy milyen hosszú utat tettünk meg idáig. Mennyi csalódáson, mennyi szakadékon, viharos estén, eső illatú reggelen vagyunk túl.

Akik ezen hamar túllépnek, félnek emlékezni mert fáj. Számomra amikor visszajátszok pár filmet magamban, egyenlő a megtisztulással. Az érzéseket emlékekkel tápláljuk, ezért nehéz túllépni.  Ha jobban belegondolunk, és jobban “megnézzük” mi is történt igazából,  hogy mennyire másképp zajlottak az események, amikor már nincs rózsaszínköd ami mindent elfedjen megvilágosodunk.

Amikor eléred ezt a magas érzelmi szintet, rájössz, hogy mennyire teszel a mostani problémáidra, ez annyira fáj, annyira nagyon. Ha már éreztetek ilyet, akkor tudjátok miről beszélek. Az a keserédes pillanat. Tudod, hogy semmi sem lesz már a régi, azóta sem vagy önmagad, mintha elrabolták volna a lelked: valahol még mindig te vagy, de mégsem. Nem vagy egész. Ezt belátni nekem most nagyon nehéz volt… Hogy 4 éve nem vagyok önmagam. Annyira fáj, hogy nem tudok semmit se csinálni, nem tudok megmozdulni, csak érezni.

Mi lett belőlem? Miért bántottam ennyi mindenkit? Miért hazudtam? Miért hagytam elmenni azokat az embereket, akiknek még jelentettem valamit? Tudom, hogy már késő változtatni…semmit nem tudok tenni, a szavak és a tettek ide kevesek lesznek. Magamra maradtam a kirakatbarátaimmal, akik már a saját útjukat járják és itthagytak engem. Otthagytam a szívemet, a lelkemet mindenemet. Akkor még úgy gondoltam, hogy ha már annyira akar belőlem egy darabot, hát tessék. Tálcán kínáltam magam, és kemény árat fizettem érte.

 

Mindenre emlékszem: az átmenetekre, hogy romlottam meg, hogy lett belőlem egy érzelmi nyomorék, mások tökéletes célpontja.

Csillió-nap nyár ...

Billentyűzetpróba, egy-két-há’

 

Kezdem. egy, kettő, három…  mit mondhatnék? annyi érzés kavarog bennem…  érzés. Haha, mintha valami tinilány ócska kis naplójából merítettem volna ezt a szót. Az emberek nincsenek tisztában a szavakkal. Ez csak nyelvtan. Semmit nem takar. Meg kéne tanulnunk bizonyítani, átélni, megélni, csalódni, érezni azt a fájdalmat amit még soha, megörökíteni aztán belehalni.  Sokan  mondják, hogy szomorú az, hogy így látom a világot, az életet. Mindenkinek megvan a maga élettörténete,  ami azzá tette aki most ő.  Mindenkinek más a sztorija, bár vannak akik egymásra találnak. Na akkor kezdődik az igazi hányinger. Nos, én is elkezdhetném mesélni, hogy milyen szar életem van, pedig nem. Szeretem, csak már kinőttem, és kezdek bekattani. Egyre több pánikrohamom van, és próbálom megértetni magam, de hiába.  Szerinted? Mindennap felkelek, kávé, kutyaséta és cigi. Mindennap felkelek, pedig tudom, hogy ez az unalmas nyomoronc egy élet csak ezt szánja nekem… ilyen napokat. Hát köszönöm szépen.

Ahogy mindenki, én is keresem a boldogságomat mindennap, 18 éve. Hogy mit kaptam? HAHAHA…semmit, még csak egy másodpercnyi katarzist sem SEMMIT. S-E-M-M-I-T.  Ez a szó már jobban tetszik, olyan szívemhez közeli. Ezt a blogot magam miatt kezdtem el, mert a gondolataim az őrületbe kergetnek.  Néha verseket írok, később inkább azokból postolok. Hihetetlen, hogy egész idáig tévhitben éltem és még csak most kezdem el felfogni a világot.  Még jó, hogy van alkohol és fű. Barátok? Ugyan kérlek, mindegyik átvágja a fejedet, az enyémet is mindig átbasszák. Tulajdonképpen már nem is érzek semmit, csak ürességet. Senkit nem szeretek, nem is érdekel mások élete, még az enyém se. Menekülök de nincs hova, itthon fognak és nem engednek, és lassan én leszek a halott ló az összeomlott istállóban.  Hát itt ragadtam a semmi közepén.

Aether Child Theme by altamente decorativo & bendler.tv | built on Thematic Framework